43. rész:
Emlékroham
-Pontosan-válaszolt Akahito hűvösen- Bár nem értem, mi köze van a nevemnek az itt zajló dolgokhoz.
-Tudod te, hogy ki vagyok én?
-Hogyne tudnám. Te vagy a Kisjounin, nem?
-De,...
-Én a helyedben nem venném le a szemem az ellenfelemről-kiáltott Sade, és nekem rontott. Nat azonban elém vetette magát, és elállta Sade útját.
-Ahhoz, hogy hozzáérj a mesteremhez...Előbb velem kell megküzdened Sade!
Sade elmosolyodott és hátrébb ugrott. Akahito pedig elindult az erdő felé.
Utána futottam, Mia pedig követni akart. De Sade shurikeneket dobott felé, így vissza kellett ugrania.
-Nem, nem. Te most nem mehetsz velük. Ezt a meccset nekik kell lejátszaniuk. Nat, és Mia...Ideje, hogy feloszlassuk...a második hármas csapatot...
Sade kézjeleket formált, majd rátámadt Natre az árnyékklón shurikenekkel.-Rajta!
Akahito egy tisztáson állt meg, amin egy út halad keresztül. Ezt a tisztást akkor is felismrném, ha legvadabb álmaimból ébresztenének fel. Három éve, azon a szörnyű napon, itt érte támadás a csapatunkat. Itt vesztettem el a társaimat, és a mesteremet. Hogy hozhatott akahito pont ide?!
-Értesültem róla, hogy nevet változtattál, Kasai-Akahito felém fordult, és elővette a kardját-Immár Naito vagy, ha nem tévedek.
Nem válaszoltam. Annak a borzalmas napnak az emlékei lerohantak, és teljesen leblokkoltam tőlük. Tisztán emlékeztem minden egyes részletére...
-Gyerünk már sensei, siessen!-szólt hátra Isha Avarrejtek kapujából.
A sensei és Akahito a kalmár kocsiját hozták, ami tele volt pakolva különféle árukkal. Volt azon minden: szőnyegek, fűszerek, edények, de még különböző csecse-becsék is az öt nagy rejtekfaluból. Emberünk jó sokfelé járhatott már, mondjuk nem is nézett ki túlságosan fiatalnak.
-Könnyű onnan beszélni, inkább gyere ide, és segíts!-rivallt rá Akahito a kocsi mögül.
-Hogy cipeli máskor ezt a rengeteg holmit, uram?-kérdeztem a kereskedőtől, miközben beálltam én is a kocsit tolni.
-Bérlovakkal, de itt a környéken nem találtam béristállót.
-Akkor rossz helyen kereste-mosolyodtam el-A családomnak nem messze van egy istállója. Bérbe ugyan ritkán adjuk a lovainkat, de én az egyiket elhozhattam volna.
-Hát, most már mindegy, nem?-mosolygott az öreg is. Tényleg öreg lehetett, kivillantak megsárgult fogai-Bár a társadnak igaza van, és beállhatna az elöl ugráló kislány is segíteni.
De Isha csak táncikált előttünk, annyira örült, hogy végre normális küldetést kaptunk.
-Hallod Isha?! Gyere, és segítsd meg szegény szenvedő csapattársaidat!-kiáltottam oda neki. Közben arra gondoltam, mekkora szerencséje van az embernek, hogy nem épp én táncikálok a kocsi előtt, és nem engem hívott kislánynak...
-Mi az, már nem is válaszolsz?-rántott vissza Akahito a jelenbe-Elfelejtettél volna?
-Dehogy-ráztam meg a fejem-Túlságosan is jól emlékszem rád...
Újabb emlékek törtek rám, ezúttal korábbiak. Mág az akadémiai éveinkből valók, és pár küldetés is.
-Isha, Kasai, Akahito!-kiabált ki a sensei a teremből-Már rég elkezdődött az óra, hol a fenében vagytok?!
A folyosóra kinézve senkit sem látott, csakúgy, mint az udvaron.
-Gyerekek-jött be újra a terembe. A táblára felrajzolt egy ábrát, és kiadta az utasítást-Ezek a körök a mi ninjáinkat jelölik, ezek pedig az ellenséges shinobikat. A fennálló helyzet alapján tervezzétek meg a rajtaütést! Azonnal visszajövök.
A sensei elindult, hogy megkeressen minket. Ilyenkor általában az akadémia tetejére bújtunk el, mert ott senki nem keresett bennünket. Erre a rejtekhelre még az első évben találtunk rá.
Éppen Ishával beszélgettem, és sétáltunk az akadémia körül, mikor egy furcsa részt láttunk a falon. A színe kicsit más volt, mint a többi helyen. Egy genjutsu alá rejtett létrára bukkantunk, bár elég gyenge minőségű lehetett a jutsu, ha még mi is észrevettük. A létra a suli tetejére vezetett, egy kamraszerűségbe. Régi tornaszereket, kunaiokat és shurikeneket tároltak ott, de akadtak tekercsek is.
Azóta, ha lógni volt kedvünk, mindig oda bújtunk. Sajnos a sensei előbb-utóbb rátalált a mi kis búvóhelyünkre, és amikor elkapott minket, fél órás szentbeszédet tartott az órák fontosságáról.
-Azért tartjuk az órákat, hogy a képességeiteket fejlesszük velük, és felkészítsünk titeket a ninja létre. Nem szórakozásból hoztuk létre az akadémiát.
-De az órák olyan unalmasak...-duzzogott Isha.
-A ninják élete sem mindig at izgalomról szól-rázta meg csalódottan a fejét a sensei-És különben is, ha nem tanuljátok meg az alapokat, hogy fogtok majd harcolni később?
Megadóan lehajtottuk a fejünket, és nem válaszoltunk. Tudtuk, hogy igaza van, de az órák attól még nem lesznek érdekesebbek.
Ilyenkor általában visszaslattyogtunk vele az osztályba, és mi mindig dupla házit kaptunk. Amikor meg nem, akkor sikerült megszivatnunk a senseit klónokkal, és mi rég messze jártunk. Ebben az esetben persze tripla házi mellé még kétszáz kör futás is járt, de sokkal viccesebb és izgalmasabb is volt egyben.
Aztán lassan újabb és újabb búvóhelyek után néztünk; és le sem álltunk a szórakozással, egészen addig, amíg el nem végeztük az akadémiát.
Az évek során kész kis csapattá szerveződtünk. Mindent együtt csináltunk; a dogákat is együtt írtuk, a taijutsut és a shurikendobást is együtt gyakoroltuk, eljártunk délutánonként edzeni; és a mi külön kis tanáunk nem más volt, mint Anekatsu, az apám.
Így már genin létünk előtt egy csapat lett belőlünk, és az akadémia után könyebben tudtunk együtt dolgozni.
-Ha valóban jól emlékszel rám-szólalt meg újra Akahito-akkor azt is tudod, hogy víz jutsuim vannak.
Végighúzta a kezét a kardja felett, ami fényleni kezdett a chakrától. Majd a kék vibrálás eltűnt, és helyette halványkék rajzolat jelent meg a fehér pengén. Ezt a kardot ezer közül is felismertem volna. Teljesen ledöbbentem, és elöntött a düh. Egy kunai-al ugrottam neki Akahitonak, de ő a karddal megállított.
Egyikőnk sem mozdult, úgy tartottuk egymásnak feszülve fegyvereinket. Akahito észrevette a szememből sugárzó haragot, és elmosolyodott.
-Csak nem felismerted Yoshitsunét?
-Mit keres nálad...-kezdtem összeszorított foggal-Mit keres nálad anyám kardja?!
A vége kiabálásba fulladt, és erősebben Yoshitsunénak nyomtam a kunaiomat.
-Valóban érdekel?-Akahito vágott egyet a karddal, arrébb lökve engem magától-Nos, ha így állunk, akkor azt hiszem, elmondhatom. Ugye tudod te is, hogy anyádnak volt egy testvére? Nos, Terának is, csakúgy, mint neked, megadatott a fehér chakra. De járt hozzá más is. Két kard. Az egyik Terának, a másik Ayakonak. Az egyik fekete, a másik fhér. A kardokat pedig a két testvérről, Yoritomoról és Yoshitsunéről nevezték el. Ismered az ő történetüket igaz?
Hát persze, hogy ismertem. Még régen, a szamurájok korában élt két fivér, a Minamoto klán tagjaként, Yoshitsune és Yoritomo. Yoshitsune leszámolt a fosztogató Taira-klánnal, ezáltal a szamurájok eszményképévé vált. Azonban őt öngyilkosságba kergette ellene forduló bátyja, Yoritomo, és ő tette lehetővé, hogy a szamurájok még évszázadokig a csúcson lehessenek.
-Mi köze ennek Terához és ayakohoz?-a kunai remegett a kezemben, akárcsak én magam. Nem tudom, hogy a hirtelen dühtől, vagy az izgalomtól, de az is lehet, hogy mindkettőtől.
-Hogy mi? Ezt elpasszolnám. De furcsa nem igaz? A testvérpárról elnevezett kardok egy testvérpárhoz kerülnek. Nem ezt szokás úgy hívni, hogy a történelem megismétli önmagát?
-Hagyd ezt abba...-a remegésem nem mardt abba, és már a gyomrom is görcsbe rándult.
-Miért remegsz Naito?-Akahito megforgatta yoshitsunét, és engem célba véve futni kezdett-Hová lett az előbbi düh és lendület?
Akahito vágott egyet felém, de én megállítottam a kunaiommal.
-Gyerünk, mutatsd meg, mennyit fejlődtél azóta, hogy nem láttuk egymást! Te már jounin lettél, de ez nem zárja ki, hogy még mindig erősebb vagyok nálad...
-Még nem válaszoltál. Hogy jutottál hozzá a kardhoz?
-Hát Adesame által...
-Szóval te is lepaktáltál Orochimaruval?
-Nem egészen. Miután elszakadtam tőletek, egy jó darabig egyedül éltem kint az erdőben. Aztán egy napon egy út mellé álltam. Azon az úton pedig egy ninjával találkoztam. Ez a ninja magával vitt Hangrejtekbe, és folytatta a kiképzésemet. Ott találkoztam Adesaméval, és ő adta nekem Yoshitsunét. Neki ugyanis nem engedte, hogy használja. A mester egyik nap elvitt engem Orochimaruhoz. És azóta... edzettem is vele, és attól a naptól kezdve sokkal erősebb vagyok, mint amilyen te vagy a sensei valaha is lehettetek...
-Elég legyen ebből!-felkaptam egy kunait a bal kezembe is.
Akahito hátrébb ugrott, pont, ahogy terveztem. Rögtön utánadobtam a bal kezemben lévő kunait, és amíg ő ezt hárította, mögé kerültem. Megprbáltam megvágni, de ő még előtte megfordult, és kivédte
-Csak nem elfelejtetted, hogy mi voltunk a "Gyors trió"?
A következő pillanatban egy másik Akahito került elő balról, egy újabb jobbról, és egy hátulról is jött.
Négy shurikent repítettem mind a négy irányba, én magam pedig a levegőbe ugrottam, és kicsit hátrébb értem földet. A három klón eltűnt, Akahito pedig kivédte a shurikent.
-Sima klónokkal nem tudsz összezavarni.
Mintha csak erre vártak volna, egy seregnyi klón rohant felém, és felülről is jöttek páran. Gyorsan kézjeleket formáltam.
-Föld típus, sárlavina-a lavina elmosta a földön közeledő klónokat, de a fentről jövőket is, én pedig kiugrottam közülük, fel a magasba-Tűz típus, pusztító tűzgolyó.
Ezzel meg is szilárdult a sár, garantáltan eltüntetve minden klónt.
-Esetleg felmutatnál valamit abból a rengeteg tudásból, amit Orochimarunál szedtél össze? Vagy ez volt az?-érkeztem le az általam kreált sziklára.
-Hát, ha ez a kívánságod, rajtam ne múljon...-Akahito is belefogott egy jutsuba, amit sajnos nagyon is jól ismertem...
"A fenébe! Erre fel kell készlnöm!"-gondoltam, és én is elkezdtem egy jutsut.
-Gyerünk, próbáljuk meg újra!-Akahito koncentrálta a chakráját, aztán elkezdte a kézjelsorozatot-Gyerünk, apa te is!
-Te aztán nem tudod, mikor elég a jóból-válaszolta az apja, majd gyorsan utolérte a fiát-Na jó, még gyszer, de ez az utolsó, oké?
-Oké!
-Na hajrá!
-Víz típus, Vízkatlan jutsu!-kiáltották egyszerre lelkesen.
A föld előttük megnyílt, de semmi més nem történt. Csak egy sima lyuk tátongott előttük, amiből néha-néha előtört egy kis gőz, de víznak nyoma sem volt.
-Hát újfent nem sikerült...
Akahito nagyon letörtnek tűnt. Elvégre már majdnem fél éve ezen a technikán dolgoznak., de eddig semmi eredménye nem lett.
-Ne szontyolodj el fiam-apja a vllára tette a kezét-Egy új jutsu kifejlesztése évekbe is telhet.
-Ezt már annyiszor elmondtad...
-Tudom. És még sokszor el is fogom. Egészen addig, amíg nem sikerül, és te emiatt szomorkodsz. De most gyere, holnap este újra gyakorolhatunk. Anya és Hanarashi már biztos várnak.
-Jó-bólintott akahito, és elindult az apjával hazafelé-De holnap este vizsgám lesz, gyakorolj csak addig Hanarashival...
Másnap Akahito azzal a tudattal tért haza a vizsgáról, hogy holnap majd ő is mehet gyakorolni, és talán majd nála jön fel először a víz. Azonban otthon nagy ünneplés fogadta, és mindenki Hanarashit táncolta körül.
-Mi történt itt?-lépett be meglepetten Akahito az ajtón.
-Hanarashi megtalálta a hibát. Az első madár kézjelnél több chakra kell, és a következő jellel a talajba koncentrálni. Majd jön egy bárány, még egy madár és egy kis chakra, utána pedig a shinobi idézés kézjelei a vadkantól kezdve. És kész is van! Hát nem fantasztikus a bátyád?
-De...-mondta csüggedten Akahito, és lehangolva ment be a szobájába-"Már megint Hanarashi a hős... Én meg a zseni öccse vagyok..."
-Víz stílus, Vízkatlan jutsu!
Ahogy arra számítottam, Akahito a saját justujukat vetette be. Ám a föld ezúttal nem csak előtte, hanem körülötte több helyen is megnyílt.
"Szóval ezt gyakoroltad te Orochimaruval..."
-Tori-közben az én kézjelsorozatom is véget ért-Víz stílus, Vízsárkány jutsu!
A sárkányhoz Akahito egyik "tava" tökéletesen megfelelt. Tudtam, hogy ezt a jutsut fogja alkalmazni, és mivel a vízsárkány jutsu három kézjellel hosszabb, mint az ő jutsuja, éppen elő lett készítve számomra a terep. A víz kiemelkedett az egyik tóból, sárkányformát öltött, majd Akahitonak csapódott. Már kezdtem volna megörülni, mikor észrevettem, hogy nem talált. A jutsu egy gömbre érkezett, és onnan folyt le minden irányban. Amint az összes víz eltűnt, Akahitot egy vízburok közepében találtam.
"Saját magát zárta vízbörtönbe?"-lepődtem meg. Sajnos nem volt időm tovább gondolkozni, mert éppen felém száguldott egy nagy adag forró víz. Akahito még mindig vízbörtönben.
Nagyon gyorsan kellett átgondolnom a helyzetet. Ha most arrébb ugrok, jön a következő. Ugrálhatok majd napestig, előbb vagy utóbb ki fogok fáradni. Bevethetem még a Tükörfény jutsut, de azt még nem kellene... "Viszont visszaver mindent!"-jöttem rá. Megállapítottam, hogy lassan ideje volt már ezt eldöntenem, mert a víztömeg épp belém csapódni készült.
***
-Hát ez nem semmi flashback volt sensei! Nem is tudtam, hogy ilyen rossz kis....illetve..hogy ilyen rossz voltál amikor még az akadémián tanultál.
-Nat, majdnem kimondtad a tiltott szót!
-Tudod, mi lett volna veled, ha megteszed?
-Hé, Akahito, te rosszfiú vagy nem?
-Na és? Bnne voltam a részben, jogom van megszólalni az előzetesben!
-Végül is, igaz...
-A következő részben folytatódik mindkét fontos csata. Vajon mi lesz a végkimenetel? Sade erősebb lesz, mint mi? Vajon Naito sensei elboldogul a volt csapattársával? Kiderül minden! Illetve nem minden, de ez részletkérdés.
44. rész:
A Valaha volt hármas csapat
-Felhívnám mindenki figyelmét, hogy ÉVADZÁRÓ rész következik!!! Jaj, még én magam is izgulok, ki mennyire siratja majd meg a második évad végét!
-Egy biztos, én semennyire.
-Téged meg ki kérdezett rosszfiúkám?!
43. rész: Emlékroham
Nincs hozzászólás.
