30. rész
Még 9 nap a vizsgáig! Pont most kell küldetésre menni?!
Hiába kutattam fel szinte egész Avarrejteket, Sadét mintha a föld nyelte volna el. Amikor lement a Nap, úgy döntöttem, elmegyek Kakashihoz, és szólok neki a kémünkről. Ők is arrafelé szoktak edzeni, ahol mi, így nem árt, ha tud róla.
-Kakashi!-kopogtattam az ajtaján.
Bentről csörömpölés hallatszott, de nem sokkal utána a jounin kinyitotta az ajtót, és behívott.
-Mi volt ez a hang?-kérdeztem.
-Milyen hang?-vette elő Kakashi a legártatlanabb képét, még a tarkóját is vakargatta.
-Engem nem versz át, hallottam valamit. Tudod, egy Tengannak amúgy sem hazudhatsz!
-Jól van, hát...csak...izé...megcsúsztam...
-Min?
-Tudod, megijesztettél. Nem számítottam rád.
-Ugyan már, téged megijeszteni... De mindegy is. Nem ezért jöttem. Hanem azért, hogy figyelmeztesselek, továbbá egy szivességet is kérnék tőled.
-Mondd-komolyodott el.
-Mostanában valaki rendszeresen kifigyeli a csapatom edzését. Egy alkalommal még ki tudott térni a kunai-om elől. De ma nem volt szerencséje. Az egyik eltalálta, és üldözőbe vettem. Sajnos egy genjutsuval meglógott, viszont hátrahagyta ezt...
Elővettem a tőrömet, ami feltehetően az illető vállának csapódott. A vér már rászáradt, de biztos voltam benne, hogy még használható.
-Nem hagyott nyomokat, ezért feltételezhetően egy sonitate-el van dolgunk.
-Értem. Én még nem tapasztaltam hasonlót a csapatommal, de ezentúl majd odafigyelek. És a szivesség?
-Szerinted egy ninjakutya orra kiszagolná, ki a vér gazdája?
-Talán. De csak holnap tudjuk meg.
-Hogyhogy csak holnap?-lepődtem meg- Illetve nem lepődtem meg, csak színlelt meglepetés volt. Már az elejétől fogva nem stimmelt valami.
-Most nemrég jöttem vissza egy küldetésről, és semmi chakrám nincs.
-Hm... Jó.
Már nyúlt volna a kunai-ért, de én még előtte eltettem.
-Azt hiszem, ez most itt nálam nagyon jó helyen van. Akkor majd holnap. Szia!-azzal gúnyos mosollyal a képemen kisétáltam a házból, és hazaindultam. "Ezt benézted picinyem!"
Másnap reggel a törzshelyünkön újra összefutottunk a csapattal. aznapra kaptunk egy küldetést, és mondhatom, nem örültek neki.
-Átterelni a földesúr állatait a vásárra?!-háborodtak fel.
-Miféle küldetés ez?!-rogyott egy székre Mia.
-De sensei, mindjárt itt a vizsga, nem edzenünk kéne?-szólalt meg Sade tőle szokatlan hangnemmel.
-Csend legyen! Minél többet nyafogtok, annál később indulunk, és annál később érünk vissza! A Só földjére megyünk, és az elég messze van. Szóval a lábatok járjon, ne a szátok!
Végül nyögve-nyelősen ugyan, de elhagytuk a falut, és célba vettük a Só földjét.
-A küldetés lényege, hogy a földesúr teheneit, birkáit, és bikáit ljuttassuk a szomszédos városba, ahol jelenleg is folyik a vásár. A csordának hiánytalanul kell megérkeznie, és a kísérőknek sem eshet bajuk.
-Milyen messze van a Só földje? És ahová a csordát vinnünk kell?-kérdezte csüggedten Nat.
-Ha szedjük a lábunkat, és gyorsan haladunk, akkor három nap alatt odaérünk. Egy nap az út a vásárig, és három nap vissza.
-Te jó ég, az egy hét!-szörnyedt el Mia-Két napunk marad majd az edzésre!
-Ne aggódj Mia. Már elég jók vagytok, és különben sem szokhattok el a küldetésektől. Ez egy "C" osztályú küldetés, jó bemelegítés lesz a viszgához.
-Nem lehet valahogy meggyorsítani a haladásunkat?-próbálkozott Nat.
"Hát, éppenséggel meg lehet...de az nem kis chakrámba kerülne."
-Túl sok chakrám menne rá. Nem maradna elég a védelemre.
-Ugyan sensei, legalább csak az odaúton-könyörgött Mia-éjszaka majd kipihened magad!
-És rátok ki vigyáz, az ég meg a csillagok?
-Tudunk magunkra vigyázni-szólalt meg Sade.
Hihetetlen sebességgel kaptam el Sadét, és szorítottam egy fához úgy, hogy lefogtam a kezeit is.
-Szóval tudok magatokra vigyázni...
Nat és Mia hasonlóképpen megdöbbent, mint Sade.
-Ha tényleg tudnátok, Sade most nem lenne harcképtelen.
-Nade sensei, esélyünk sem volt megakadályozni!-méltatlankodott Nat-Miért számítanánk arra, hogy pont te fogsz ránk támadni?!
Két kunait dobtam feléjük, amelyek a ruhájuknál fogva egy fához szögezték őket, mielőtt megmozdulhattak volna.
-Hogy miért? Honnan tudod, hogy én a valódi Naito Hateshi vagyok? Honnan tudod, hogy nem egy ellenséges jounin az, aki felvette az alakomat, és eljátsza nektek a senseit, hogy elcsaljon tteket, utána pedig engem ejtsen veletek csapdába? Honnan? És szerinted ha nem ez a helyzet, egy chunin vagy ne adj' Isten jounin úgy fog rátok támadni, hogy ti számítsatok rá, és legyen időtök kivédeni? Ez már nem az edzőtér gyerekek! Kint vagyunk Avarreteken kívül, és itt az Isten háta mögött a kutya se fog ránk találni, ha bajba kerülümk. És ha nekem nincs elég chankárm megvédeni titeket, akkor mind jó alaposan megszívjuk.
Ezúttal mind csendben maradtak, állták a szidást, és csak figyeltek.
-Nem egészen fél évvel ezelőtt azon a bizonyos "C" osztályú küldetésen én és a két csapattársam ia azt hittük, tudunk magunkra vigyázni. És a sensei ugyanígy próbált észhez téríteni minket. De a semmiből hirtelen ellenséges jouninok tűntek fel. Egyikőnk sem számított rájuk. És sikeresen megmenekültem egy genjutsuval, a többieket is próbáltam mindenemmel kimenteni, de nem sikerült. És mind odavesztek. A senseiem neve felkerült az "AÉV" hősök emlékkövére. De én még nem szeretném ott végezni.
Elengedtem Sadét, és visszavettem a kunai-aimat is. Az egyiket párszor megforgattam, mielőtt eltettem volna.
-Jól véssétek a fejetekbe: Bármikor, bárki, bárhonnan rátok támadhat. soha nem lehettek elég óvatosak. És egy dologban biztosak lehettek-kaptam el a leeső kunait-Nem fogtok rá számítani.
Döbbent csend vett körül. Egyrészt szégyellték magukat, amiért hisztiztek; másrészt el is szomorodtak a velem történtek hallatán.
-Menjünk-tettem el a kunait, és elindultam a Só földje felé. A többiek csendben jöttek utánam, a levegőben szinte vágni lehetett a feszültséget. Lassan eltelt az első nap, és alkonyatra elértük a Cseresznyefák földjét. A Cseresznyefák öldje viszonylag nagy ország, de a Só és a Tűz földje közé csak egy kis része nyúlik be. Nagyjából másfél nap az átvezető út.
-Sensei-szólalt meg Mia bátortalanul, nem sokkal a határ után-hát...izé...
-Mondd Mia-fordultam felé. Talán egy bátortó mosoly is küldtem neki, de csak egy egész kicsikét.
-Csak érdekel...már amióta mondtad...De ha nem szeretnéd, nem kell beszélned róla...
-Válaszolni fogok rá, legyen szó bármiről is. Megígérem.
-Biztos?
-Hát, nem biztos, hogy jókedvűen, de mindenképp válaszolok.
-Akkor hát...Csak a volt csapattársaidról...Milyenek voltak?
Valóban nem lett tőle túl jó kedvem, hogy újra rájuk kellett gondolnom. Bár legbelül valamiért éreztem, hogy hasonló dolgot fog kérdezni... De megígrtem, ezért beszélni kezdtem.
-A sensei minket csak "Gyors-trió"-nak hívott. Nevünkhöz méltón mindhárman iszonyú sebességre voltunk képesek. Közülünk mindenki rendelkezett valami érdekes dologgal. Nekem ugyebár ott volt a fehér chakrám. a csapat egyetlen fiú tagját Akahitonak hívták. Ő a víz-stílusú jutsukban jeleskedett, és még akkor a családjával közösen kidolgoztak egy új technikát. Ez volt a Vízkatlan-jutsu. Ez azt tudja, hogy megnyitja a földet, és felszínre hozza a mélyben rejlő forró termálvizet. Felhozza a felszínre, és kitölti vele a rést.
-Tehát olyasmi, mintha csinálna magának egy tavat?-kérdezte Nat.
-Hasonló. A jutsu addíg tart, amíg a létrehozója bírja chakrával. Nem fogyaszt túl sok chakrát, ha már létrejött egyszer. Természetesen bármikor megszüntethető. Akahito is képes volt használni a jutsut, ettől lett különleges. A másik társam egy lány, Isha volt, aki a harci stílusa miatt vált érdekessé. Isha szinte soha nem használt kézjeleket a chakrája irányításához. Szinte mindig táncolt harc közben, és a tánclépésekkel koncentrált chakrát. Főleg taijutsu terén volt eredményes a rugdosásaival, meg az izgő-mozgó harcmodorával, szinte lehetetlen volt őt eltalálni. Természetesen tudott kézjeleket is használni, de a jutsui úgy sokkal gyengébbek lettek, mintha táncolt volna.
-Azta-csodálkozott Mia-Tök jó kis csapat lehettetek...
-Azok voltunk. Mi hárman nagyon jól összeszoktunk, és rengeteget nevettünk-keserűen elmosolyodtam-Nem tudjátok; mit meg nem adnék, ha egyszer újra együtt lehetnék velük...
Még 9 nap a vizsgáig! Pont most kell küldetésre menni?!
Nincs hozzászólás.
