29. rész
Sade titka-első felvonás
Aznap mind a legutóbb tanult jutsukat tökéletesítették. Egész álló nap edzettek, hogy minél jobbak lehessenek majd a vizsgán. Mia azonban ennél az edzésnél nem volt jelen.
-Nem láttad ma Miát, Naito?- jött oda hozzám Nat az edzés végén.
-Nem. Biztos megfogadta a tanácsomat, és egyedül gyakorol valahol...-válaszoltam, miközben felvettem egy kunait a földről. Forgatni kezdtem az ujjaim között, majd odadobtam a közeledő Sadénak.-Ne aggódj miatta, nem kell őt félteni.
Nat bólintott.
-Mindketten nagyon jók voltatok. A chunin vizsgán is biztosan kiválóan fogtok teljesíteni.
Megint megéreztem. A figyelő tekintetet. Egész gyakorlás alatt a közelben ólálkodott, és áradt belőle az elégedettség. Most is minket figyelt, valahonnan hátulról.
"Most nem lehetek lassú-gondoltam-Egyszer és mindenkorra elkapom a tagot..."
A Tengannal könnyedén kiszúrtam. Ismét egy fán állt, és csak figyelt.
Minden chakrámat arra fordítottam, hogy minél nagyobb sebességet érjek el. Öt kunait hajítottam felé, öt irányban. Egyet középre, egyet balra, egyet jobbra, egyet az első után, és egyet egy kicsit felfelé irányítva. "Bármerre menekültél, most elkaplak!"-gondoltam, közben már ott is álltam, ahol nemrég a kém.
"Nem találtam el?-lepődtem meg-Vagy lefelé menekült..."
Gyorsan körbenéztem a Tengannal, miközben a földet kutattam át. "Semmi...Nem lehet egyszerűen nyom nélkül kikerülni egy hasonló jellegű támadást..."
Aztán egy apró zajra lettem figyelmes. Leesett az egyik kunaiom, nem sokkal előttem. Azonnal megindultam, és üldözőbe vettem a tagot, aki a fák ágain menekült. Nem tudtam rendesen kivenni az alakját, de láttam, ahogy hátranéz. Gyorsított, és cikk-cakk vonalban kezdett tovább menekülni.
"Na neeem....Ennyivel nem rázol le fiacskám!"-mosolyodtam el, és én is gyorsítottam a tempómon. Már-már beértem, amikor hirtelen leugrott a fáról egy tisztásra. Megálltam, és utána mentem.
Amikor leérkeztem, hirtelen hatalmas erejű álmosság lett úrrá rajtam. "A fenébe, genjutsu!" Gyorsan kézjelet formáltam, és a megmaradt chakrámat koncentráltam. "Kiold!"
Szerencsére sikerült feloldanom magam a jutsu hatása alól, de mire magamhoz tértem, a tag már nem volt sehol.
"A fenébe, megint meglógott!"
Nyomokat hiába kerestem, sehol semmi. Ráadásul előrébb sem jutottam, mert csuklyában volt az illető. És nem használt semmi olyan technikát, amiről felismerhettem volna...
Elindultam vissza. Egy helytől kezdve vérfoltokat találtam, és az egyik kunaiomat, ami valószínűleg eltalálta, mert véres volt.
"Hm...Egy sonitate-el lenne dolgom? Nem láthatta el rendesen a sebét ennyi idő alatt menekülés közben... Mindenképpen valamilyen különleges módon gyógyította be a sérülését, ha csak annyira is, hogy nyomokat ne hagyjon..."
Eltettem a kunait, és visszasiettem a csapathoz. "Azt hiszem, ideje lesz tárgyalnom erről Kakashival. És egy jó orr sem ártana ide..."
-Mi történt Sensei?-jött oda Nat.
Sade felől megint azt a félelemmel vegyült izgatottságot éreztem, mint általában akkor, amikor a kémünket próbálom elkapni.
-Már majdnem elkaptam. Nem sok híja volt, de az utolsó pillanatban megszökött előlem.
-És tudod már, ki az?-kérdezte reménykedve Nat. Sade nem szólalt meg, csak próbált teljesen közömbösnek maradni, de valójában egyre izgatottabb lett.
-Nem. Habár láttam, csuklya volt rajta, és jól elrejtette az arcát.
Sade megkönnyebbültnek tűnt, mintha csendben sóhajtott is volna egyet. "Hm...Ez az egész egyre furcsább..."-gondoltam.
-És semmilyen különleges technikát nem alkalmazott?-próbálkozott tovább Nat. Erre akaratlanul is elmosolyodtam.
-Rendes vagy, hogy próbálsz segíteni Nat. De nem először fordult elő, hogy üldöznöm kellett valakit. Alaposan körbeszaglásztam, de nem láttam esélyt rá, hogy most megtaláljam.
Nat csalódottan sóhajtott egyet, Sade továbbra is igyekezett közömbösnek tűnni. A Tengan elől azonban nem tudta elrejteni megkönnyebbülésést, és azt az apró izgalmat, ami még rejtőzött a szívében.
Este Mia is csatlakozott hozzánk a törzshelyünkön. Nat láthatóan nagyon megörült neki, és Mia is boldognak látszott, hogy újra velünk lehet. Kis idő múlva félrevonultunk egy kicsit Miával, hogy a fiúk ne hallják, mit beszélünk.
-Hogy ment?-kérdeztem.
-Már majdnem megvan. Nem kell sok, és sikerül a jutsu.
-Remek.mosolyogtam-Ugye tudod, hogy ez nem egy átlagos fogás geninek között?
Mia boldogan bólintott. Nagyon büszke volt magára, talán joggal is, hiszen ez egy irtózatosan nehéz technika volt, amit néha még én is elrontok jounin létemre.
Akkor vettem észre Mia szokatlanul nagy chakrakészletét, mikor fára mászni tanítottam őket. Mia sokkal tovább bírta, és jóval ügyesebb is volt, mint a csapattársai. Mielőtt beneveztem őket a vizsgára, eélkezdtem neki megtanítani ezt a jutsut.
-Jólvan, lassan menjünk vissza. A fiúk még a végén gyanakodni kezdenek. Figyelj Mia: Nekik még ne szólj az új jutsudról, csak akkor, amikor már teljesen megtanultad.
-Rendben-bólintott.
Amikor visszamentünk, csak Nat figyelt fel ránk.
-Feltűnően eltűntetek, mi történt?
-Csak beszélgettünk egyet, mint barátnő a barátnővel-mosolyogtunk. Hogy miként lehet feltűnően eltűnni, azt mai napig nem sikerült megértenem...
-Én hazamegyek-állt fel Sade-Kifáradtam, jobb lesz, ha alszom egyet.
-Helyes-bólogattam. Valójában azonban igencsak furcsálltam a viselkedését.
Amikor kilépett az ajtón, odafordultam Miához és Nathez.
-Nem tudom, észrevettétek-e, de Sade mostanság nagyon furcsán, és felettébb gyanúsan viselkedik.
Nat és Mia komolyan bólintott.
-Úgy gondolom, ideje pontot tenni a dolog végére, úgyhogy most utána megyek, és követni fogom. Ti nyugodtan maradhattok, amíg tetszik, és bocsánat, hogy csak így elhúzok.
-Semmi, ne is törődj vele!-mosolygott Mia.
-Siess, mielőtt túl messzire érne!-intett az ajtó felé Nat a fejével.
Bólintottam, intettem, majd eltűntem előlük.
Sade titka-első felvonás
Nincs hozzászólás.
