Oké, tévedtem... A te cliffhangerjeid már tényleg zavarnak! Nem tudnál egy részt rendesen befejezni? A sok cliffhangerhez már hegymászó engedély kéne...
45. rész
Egy megfagyott szív jeges kiáltása
Akahito talán jobban meglepődött, mint én, amikor sikerült eltalálnia. Hátrébb ugrott, kardját az arcához emelte, és letörölte a véremet róla.
-Őszintén szólva nem hittem volna, hogy ennyire lassú lettél-leeresztette a kardot, és csalódottan rám meredt.
Én térdre estem a vágástól a sebemet fogva. Mikor újra felemeltem a fejem, hogy a szemébe nézzek, a Tengannal néztem vissza rá. A maradék normál chakrámat a vállam begyógyítására használtam, aztán gyorsan újra falat emeltem a Tengan és a fehér chakrám közé. Ugyan nem gyógyult meg teljesen, de legalább a seb összeforrt, és már nem vérzett.
-Szóval öngyógyító képességed is van. Csak azt tudnám, mi az a dojutsu, amit használsz.
Semmit sem csinált, csak bámult a szemembe válaszra várva. Pedig megszokhatta már, hogy se én nem várom meg a válaszát, se az én válaszomra várni nem érdemes. Egy hirtelen támadt gondolat hatására pedig a következő pillanatban már a fejében voltam.
"-Akahito, mi lett veled?
-Naito?-valahonnan az elméje hátsó részéből hallottam válaszolni.
-Én vagyok. Mi történt?
-Semmi keresni valód nincs itt-vált egyre fájdalmasabbá és dühösebbé a hangja-Ha akkor két éve nem voltál képes segíteni, csak gyáván elfutni, most ne gyere vissza!
-Félreérted, az csak...
-Nincs ezen mit félreérteni! Pofa be és tűnés!"
Azzal kilökött magából.
-Az...az nem az volt, aminek látszott-próbáltam meg újra.
-Hát akkor mi?-már éppen belefogtam volna a magyarázásba, amikor újra megszólalt-Ne is mondj semmit! Nem vagyok rá kíváncsi Láttam, amit láttam.
Az ujját az arcához emelte, és becsukta a szemét. Furcsa, visszataszító chakrát éreztem.
"Basszus, ebből baj lesz!"
Mivel nem tudtam, mire számítsak, ezért hátrébb ugrottam.
-Fuss csak, amíg tudsz...-ahogy megszólalt, hangja egyre mélyült, már nem is a sajátja volt.
A chakra kavarogni kezdett körülötte, a bőre szép lassan sötétebb szürkévé vált. A haja hosszabb lett, a vállából pedig két szakadozott, fekete szárny nőtt ki. Amikor kinyitotta a szemeit, megrettenve láttam, hogy vörösek. Mintha a pokol egyik démona állt volna velem szemben, maga volt a megtestesült gyűlölet. Hirtelen elöntött a félelem, és a pánik. Amitől féltem, beigazolódott. Valóban egy átokbillogot láttam a vállán.
Akahito csak állt, és farkasszemet nézett velem. Hiába a Tengan, a szemei egyszerűen nem engedtek elfordulni tőle. A gyűlölet láncaival magához kötözte a tekintetem, és erősen kellett koncentrálnom ahhoz, hogy ne essek össze.
-Ez nem az, amire gondolsz-szólalt meg.
-Hát akkor mi?-nyögtem ki sikertelen határozottnak tűnéssel. A szemeimet még mindig nem tudtam levenni róla.
-Ez Orochimaru egyik kísérlete. Egy pecsétjutsu, amibe egy régebbi kísérletének erejét zárta. Nem olyan, mint az átokbillog, ennek nincs első vagy második szintje. Viszont a megszerzési esélyei rosszabbak. Eddig ötven alanyból csak én éltem túl, és élek még mindig...
Amíg beszélt, sikerült a félelmemet az elmém leghátsó sarkába söpörnöm, és végre tisztán tudtam gondolkodni. Így, hogy nem csak a szeme vörösének mélységén járt az eszem, sokkal könnyebb volt... "Szóval mégsem átokbillog...Ennek most örülnöm kéne...de a tényen, hogy nyakig ülök a pöcegödörben, ez nem változtat. Mivel tudnám...? Nem...AZT nem vetem be ellene...De ha nincs más választásom? Nem...nem lennék rá képes...Akkor majd a..."
Koncentráltam a fehér chakrámat, és imádkoztam a ninják istenségéhez, hogy összejöjjön a jutsu.
Az istenség meghallgathatott, ugyanis egy pillanattal később két fénytollakból álló, ragyogó szárny jelent meg a hátamon. Maga a chakrám volt a szárnyam, és egyben a megmentőm is, hiszen a felém száguldó tűzgolyót csak felfelé tudtam kikerülni. Ahogy csaptam egyet a szárnyaimmal (tegyük hozzá, elég ügyetlenül) akkora szél kerekedett, hogy megállította, és eloltotta Akahito tűzgolyóját.
Annyi hátrányom még így is volt, hogy ő nyilván nem először használja ezt a pecsétjutsut, én a fényszárnyakat pedig igen. Mi sem bizonyíthatná ezt jobban; mint hogy egy pillanat alatt mögöttem termett, és megpróbált megvágni Yoshitsunéval. Én berántottam elé az egyik szárnyam, így az immár fekete kard visszapattant rólam.
Akahito kézjelek nélkül indított lentről egy vízvarázs jutsut, mögülem pedig egy számomra ismeretlen vízjutsuval támadt.
"A Tükörfény jutsut egyszerre csak egy irányban vethetem be, szóval muszáj lesz ellentámadást indítanom..."
Mia és Nat egy pillanatra megállt. Mia Natre nézett, és a fejével alig észrevehetően Sade felé intett. Nait bólintott, aztán Sadénak rohant. Mia hátul maradt, és előkészített egy jutsut. Sade rá is figyelni akart, de Nat teljesen lefoglalta. Ha csak egy pillanatra is lankadt a figyelme, Nat azonnal ott termett, és megvágta.
Aztán egyszercsak Nat visszaugrott Miához, aki ezidő alatt végzett a jutsujával.
-Shinobi idézés!-kiáltotta, és tenyerét a földre csapta.
"Micsoda?! Lehetetlen, a sensei nem taníthatta meg, Miának nincs elég chakrája hozzá!"-lepődött meg Sade.
Sade felkészült. Jöjjön bármilyen állat, nála akkor sem lesznek erősebbek. Mégha netán maga Nuada jönne is, akkor is ő fog győzni...
És várt...még mindig várt...és még annál is tovább várt...
-Ebből elég, tudtam, hogy csak blöffölsz!
Amint ezt kimondta, megremegett a föld, éa alóla egy hatalmas sárkány mászott elő. Sade ledermedt, de gyorsan észbe kapott.
"Basszus! Ennek egy foga akkora, mint én!"
Megfordult, és futásnak eredt. Ám a sárkány felszállt, és hatalmas szelet kavarva utána repült.
-Mióta tud Mia sárkányokat idézni?!-Sade a lelkét is kilehellve rohant. De a sárkány könnyedén szállt felette. Majd eygszercsak eltűnt.
Ha láttam volna akkor Sade meglepett fejét, valószínűleg nevetőgörcs általi halált haltam volna. Szegénynek semmi ereje és semmi chakrája nem maradt, ráadásul a tüdejét is kis híján kiköpve lihegett a nagy futástól.
Mia és Nat pedig már messze járt, megkeresni engem. Amikor végre megtaláltak, az eléjük táruló látványtól meg sem tudtak mozdulni.
-Fény stílus, helycsere!-egy hatalmas villanással tűntem el Akahito elől, amitől pár pillanatra meg is vakult. Mögüle pedig megvágtam fénypengével.
-Ne sértegess!-mordult fel Akahito, majd megfordult, és Yoshitsunéval próbált megsebezni-Te nem veszed komolyan ezt a harcot, és nem küzdesz életre-halálra. Még mindig azt hiszed, hogy valaha is visszavihetsz Avarrejtekbe? Még a hokage sem engedne vissza, ha akarnék se mehetnék már vissza! Végezned kell velem, vagy megint én leszek a gyorsabb!
"-Hülye vagy-mondtam neki gondolatban-Nincs tehetetlen, csak lehetetlen."
-Kifelé a fejemből!
Újra megpróbált kilökni magából, de ezúttal nem sikerült neki. Kihasználva átmeneti vaságát, körbenéztem az emlékei között. Megkerestem annak az éjszakának az emlékeit. Ahogy ő látta, egy pegazus repül el egy alakkal a hátán, és egy lány fekszik előtte a földön. Ezek után megszakadt az emlékfoszlány.
"Aha...Akkor ezért hitted te azt, hogy megléptem. Viszont...ez azt jelenti, hogy Isha..."
Több időm azonban nem volt, mert Akahito időközben visszanyerte a látását, és nekem jött. Akkor vettem észre a fák között kuporgó Miát és Natet, mikor Akahito egy újabb támadását védtem ki fénypengével. "Fogytán a chakrám, a Tengan már nem bírja sokáig..."
-Fejezzük ezt be gyorsan-repült hátrébb Akahito egy szárnycsapással.
-Épp javasolni akartam-csaptam egyet én is, így távolabb kerültünk egymástól.
-Ez lesz a végső csapás. A gyengébb elbukik. Innen csak egyvalaki távozhat élve-újra éreztem azt a gonosz erőt, és azt a hátborzongató chakrát-Akuryohi!
Akahito egyik kezében tűz kezdett égni, melybe lilás-feketés chakra vegyült.
-Fény stílus, Shiroikaen!
A normál chakrámból éppen maradt annyi, hogy étvegye a fehér hőjét, és tűz gyúljon a kezemben. Nappal még nem próbáltam ki ezt a technikát, így magam is meglepődtem az eredményen.
A fehér chakra a tűz erejét, és a Napét is magába szívta. A szokásosnál kisebb gömb jelent meg, de sokkal nagyobb erőt éreztem a kezemben, mint eddig.
Egyszerre indultunk el egymás felé. Teljes csend volt, csak a szárnyaink suhogása hallatszott. A rét teljes sötétségbe borult, a Nap minden fénye az én kezemben táncolt a tűzzel. Ahogy összecsaptunk, szörnyű szélvihar süvített végig a tisztáson. A két jutsu találkozásából vakító fény, és mindent felemésztő sötétség áradt egyszerre. A jutsuink nem bírtak egymással, már-már kioltották a másikat; amikor egy ütést éreztem a jobb karomban, miközben valami meleg dolog folyt végig a karomon. Meg mertem volna rá esküdni, hogy Akahito elmosolyodott, mielőtt végkimerülten a földre zuhantunk volna.
***
-...
-...Teljesen elakadt a szavam....
-...Alig kapok levegőt az izgalomtól, te láttad, mi történt? Ki győzött?
-...Fogalmam sincs...Csak reménykedni tudok...
-A 46. részben:
Az utolsó csapások
-...Egy lépéssel...izé...ezt csak a sensei tudná jól mondani...
45. rész: Egy megfagyott szív jeges kiáltása
Re:Győztél...
Naito (Caroline Art) | 2012.10.03
Na látod? Egy lépéssel mindig előtted is vagyok ;)
Már nem lesz olyan sok cliffhanger, nyugi. Lesz még pár, de nem olyan sok.
Itt amúgy a fillerek nem azért vannak, hogy az anime bevárja a mangát, hanem hogy a regény bevárja az ihletet xD Szóval a filler lesz, az azért van, mert nem volt ötletem folytatni.
