Ajánlott zenei aláfestés a rész olvasásához:
Tizenötödik fejezet
Egy kígyó suttogása
Annyira bele voltam merülve a harcba, hogy nem vettem észre az egyik sátornál álló bámészkodót. Az a csendőr volt az, aki még este odajött hozzám. A sötétben állt, és figyelte a küzdelmet. Elmosolyodott, majd eltűnt, amint vége lett az összecsapásnak.
Kareshin és Hatadén nem találtam semmi különöset első ránézésre. De a bal válluk alatt hátul...Mindkettejüknek átokbillogja volt...
Megdöbbentem. Gyorsan felpattantam, és körbenéztem. Nem láttam semmi gyanúsat.
"Pedig itt kell lennie...Tudom, hogy itt vagy valahol...Orochimaru..."
-Lám, lám-szólalt meg egy hang mögöttem-Eszembe sem jutott, hogy ellenőrzöd Hatadét és Kareshit. Úgy terveztem, hogy csak később találkozunk majd, de sajnos így alakult- a csendőr volt az.
-Mit akarsz tőlem Orochimaru?-hátráltam egy lépést, és a Kunaitartómhoz nyúltam.
-Nahát, milyen okos kislány vagy te Naito. Hogy találtad ki?-felhagyott az alakváltással, és immár a ninjaruhájában Orochimaru állt előttem-Hallottam hírét az Adesaméval vívott harcodnak. És meg kell hagyni, hogy tetszett, amit hallottam. És tudomásom van a szemedről is. Az első ember, aki birtokolja a Tengant...
-Még nem válaszoltál! Mit akarsz?!-elővettem egy Kunait.
-Nem harcolni jöttem, És még csak nem is azért, hogy hangrejtekbe vigyelek.
-Hát akkor?
Gonosz kuncogás következett. Maga előtt karba fonta a kezeit, és az egyiket felemelve megtámasztotta az állát.
-Most azért vagyok itt, hogy megtaníts nekem egy jutsut, és adj az örökségedből.
-Mondták már, hogy pofátlan vagy, Orochimaru?-azzal nekimentem.
Mielőtt azonban csak hozzáérhettem volna, elkapta a karomat, és arrébb hajított, mint valami rongyot.
-Ejnye, ha én nem harcolok, te miért, Naito? Nem kell most rögtön a jutsud. Ráér később is, ha ez most éppen nem aktuális. De azért egy hét múlva gyere el hozzám ide. Várni foglak.
-És ez miért jó nekem? Miért jó Avarrejteknek?
-Adesame végzett a családoddal. Nem szeretnéd megtorolni?
Mielőtt azonban bármit is mondhattam volna, eltűnt.
-A francba!-ledobtam magam a fűbe, és eltettem a Kunait-Rám aztán várhatsz, te kígyó! Ha annyira kell a fehér chakra, vedd el Adesamétól! De nem engedhetem, hogy az örökség Orochimaru kezére kerüljön...
Aztán gyorsan eltelt az a pár óra, és mi mehettünk vissza Avarrejtekbe. Egész idő alatt Orochimarun gondolkoztam.
A küldetést leadtuk, és a Hokage megdicsért minden Genint, hogy képesek voltak Chuninok ellen győzni.
Az ezt követő pár nap eseménytelenül telt. Nuadával minden este edzettünk, és így tökéletesítettem a Tengan használatát, valamint a chakra-kontrollt. A csapatom is jól haladt az edzéssel, és egy kicsit lazítani is volt időnk. Sokat lógtunk Kurenai és Kakashi Sensei csapatával, és nagyon jól éreztük magunkat. Minden este kijártam Haku és Zabuza Senseihez, gyakra Sade is ott volt. Őt is sikerült feloldani, és beépíteni a csapatba.
Csak Orochimaru ne lett volna! Nem telt el nap, hogy ne gondoltam volna az ajánlatára. Természetesen eszembe sem jutott elfogadni; de nem tudtam elképzelni, mi lesz, ha lejár a határidő. Vajon eljön majd, és erőszakkal vesz rá, hogy megtanítsam a Fényrasenganra? Vagy rávesz valahogy másképp? Esetleg már meg is szerezte hozzá a fehér chakrát Adesamétól?
Amikor ezen gondolkoztam, mindig megráztam a fejem, és eldöntöttem, hogy nem agyalok tovább rajta. Adesame nem lenne képes odaadni az örökségét.
Ahogy teltek a napok, Mia és Nat is egyre jobban elvoltak egymással. Ennek nagyon örültem. Hinata hozzá sem mert szólni Narutohoz, én pedig kivételesen megkíméltem az ugratásaimtól. Sakura és Ino persze még mindig azon versengtek, hogy ki lesz Sasuke barátnője. Nem mintha ez Sasukét különösképpen érdekelte volna. Egyikük sem ért el túl sok sikert. Mi többiek pedig figyeltük a kibontakozó dolgokat a háttérből.
Egyik este Sadéval ismételten összefutottam Hakuék sírjánál. Ahogy szoktunk, akkor is kiültünk a kiugró szélére, hogy beszélgessünk a Senseiről. Aztán szóba került az életcélunk.
-Már rájöttem, mi az életcélom-mondta Sade-Kérted, hogy szóljak, ha kitaláltam.
-Igen. Na, és mi az?
-Azt tervezem, hogy végrehajtok minden küldetést, amit rám bíznak, aztán elverlek egy párbajban. Méghozzá laposra.
-Hohó! azért azt megnézném! Habár...ha továbbra is ilyen ütemben fejlődsz, akár még le is győzhetsz...Hm...lássuk csak kb. pár év múlva...
Elvigyorodtam, és arrébb húuódtam Sade könyöke elől.
-Szemét vagy-szidott.
-Tudom-mosolyogtam.
-És te?-kérdezte hirtelen-Veled mi a helyzet?
-Hát én... Nekem volt egy álmom...Még kis akadémiai tanulóként. El szerettem volna jutni a Sanin egyik tagjának a szintjére. És holnap...alkalmam lesz kipróbálni magam...
-Mi?! Találkozol az egyik legendás ninjával?!-képedt el Sade.
-Jaj, ezt nem kellett volna mondanom!-felálltam, hogy elmenjek, de Sade is felállt és utánam nyúlt.
-Várj!-kapta el a karomat-Mi ez az egész? Nekem elmondhatod...
-Nem...eressz el, én nem szólhatok róla senkinek! Eressz el kérlek!-könyörögtem.
-Először is lenyugszol, beszélsz, majd aztán elengedlek!
-Én...én nyugodt vagyok, most engedj el!
-Nem, nem vagy nyugodt. Ülj ide, és rendesen higgadj le!
-Sade, eressz!
Miután nem történt semmi, elkezdtem gondolkozni, hogy mivel szökhetnék el. Csak egyetlen értékelhető ötletem volt.
-Bocsáss meg...-Előhívtam a Tengant, és bevetettem a Rinen Kyokait.
"-Sade, engedj el!-parancsoltam rá gondolatban."
Miután ismét nem történt semmi, úgy irányítottam a gondolatait, hogy magát lássa lezuhanni a kiugróról. Ezek után sem engedett el, hanem valami teljesen mást csinált. Valamilyen módon a saját uralma alá vonta a gondolatait, és azt képzelte, hogy én is vele együtt zuhanok.
Annyira meglepődtem, hogy a Tengan kapcsolat megszakadt. Sade a másik karomat is elkapta, és leültetett a fűbe. Leguggolt velem szemben.
-Ez meg mi volt?!-vont kérdőre-Hogy voltál képes rajtam bevetni ezt a technikát?! Azt hittem, erre azért nem vetemednél...
-Én is ezt hittem...Miért nem engedtél el?
-Tudnom kell, mire készülsz. Úgyhogy most szépen elmondod-utasított.
Próbáltam felállni, de nem engedett.
-Beszélni fogsz. Most!
Megadóan lehajtottam a fejem, látva, hogy nincs más esélyem.
-Még a fesztiválos küldetésen...találkoztam Orochimaruval.
A név hallatán Sade elkomolyodott.
-És megkért, hogy tanítsam meg neki a Fényrasengant. Természetesen eszem ágában sincs eleget tenni a kérésének. De meg kell küzdenem vele holnap. Holnap jön értem. És biztos vagyok benne, hogy erővel akar majd rávenni a jutsum megtanítására.
-De hát...Miért nem mondtad el nekem? Vagy a Hokagénak? Biztos tud segíteni.
-Mert féltem attól, hogy mit szólnátok. Féltem tőle, hogy azt fogjátok hinni...hogy én szövetkezem Orochimaruval...
Arra számítottam, hogy most elkezd majd arról papolni, hogy nekik mindent el kell mondanom. Mert ők tudnak segíteni.
Ehelyett elgondolkozott, sóhajtott egyet, és megölelt.
-Pedig ez nem is olyan nagy ügy-mondta-Nekem elhiheted.
Azzal felállt, és elment. Én nem sokkal ezután szintúgy felkeltem, és hazafelé vettem az irányt.
"Még hogy nem olyan nagy ügy... Úgy beszél, mintha ő találkozott volna valaha is Orochimaruval, és tudná milyen érzésem van most.Mintha tűkkel szurkálnák a gyomromat. Azt hiszem, ma éjjel sem fogom kipihenni magam..."
A következő részben:(egy kis előzetes)
16. Újabb kérdőjelek
A tisztás felé haladva egyre nőtt bennem a félelem és a bizonytalanság. Bár három ninjavadász jött velem, még mindig nem tudtam, mit fogok tenni. Eszemben sem volt megtanítani Orochimarunak a Fényrasengant, csak a vele való küzdelem érdekelt. Gondosan kidolgoztam egy tervet, amit követve talán képes leszek legyőzni...
Egy kígyó suttogása
Nincs hozzászólás.
