Ajánlott zenei aláfestés a rész olvasásához:
Hatodik fejezet
Amire sosem gondolnál...
Amikor visszaértünk, Nat és Sade már majdnem végzett. 10 perc alatt készen lettünk, és mind farkas éhesen rontottunk be a konyhába.
-Kész!-kiáltotta boldogan Nat-Most jöhet a zaba!
Erre Mia fejbe vágta.
-Te totál hülye vagy? Hogy beszélhetsz így a vendéglátónkkal?! Mutass tiszteletet!
-Iii...Igen, bocsánat csak...-itt korgott egyet a gyomra-...kopog a szemem az éhségtől.
-Nyugalom, az ebéd már elkészült. Ez itt csak a desszert-tartott fel a nő egy tálca rizses sütit- Bent le tudtok ülni az asztalhoz, a lányom, Kedira elvileg már ott van.
-Köszönjük!-mondtuk kórusban, aztán bemasíroztunk az ebédlőbe. Egy lány már tényleg ott ült, és amint beléptünk, hellyel kínált minket.
Mindenki bemutatkozott, és beszélgettünk, amíg meg nem érkezett a z ebéd.
Keddy-ahogy szólítottuk-nagyon hasonlított az édesanyjára. Hosszú, fekete haja, kedves arca és fekete szeme volt. Amikor befutott a kaja, természetesen azonnal rávetettük magunkat.
-Hogy megy az edzés?-kérdezte Tera (így hívják a nőt) evés közben.
-Hát, még csak tegnap osztottak minket egymás mellé, de ahhoz képest egész jól-válaszoltam.
-Keddy most végzett az iskolájával. Belőle is festőművész lesz, igaz, Keddy?
-Hagyd anya!-intette le-Biztos van érdekesebb téma is, mint a festészet, pláne ninják társaságában.
-Ugyan! Tényleg festesz?-lelkesedett fel Mia.
-Igen. De anya sokkal jobban tud. Amik ebben a szobában vannak, azok mind az ő művei. Kivéve azt az egyet-nézett egy képre az ajtóval szemben. Egy virágzó cseresznyefa volt a képen, a háttérben egy folyóval, amin híd ível át.
-Nagyon szépek!-ámult el Nat.
-Tényleg azok-szólalt meg Sade-Nekem a Holdas és a naplementés tetszik a legjobban.
Én is azokat szemeltem ki, meg persze azt, amelyiken egy gyönyörű fekete ló ágaskodott.
-Valóban-mondtam-Gyönyörűek. Bár én tudnék így festeni!
-De te másban vagy nagyon jó Naito-mosolyodott el keserűen Keddy-Én világ életemben ninja szerettem volna lenni, de senki nem látott bennem túlzott tehetséget hozzá. Örülj neki, hogy ilyen jó shinobi vagy.
-Örülök...Hm...Van bőven időnk, szóval ebéd után kijöhetnél velem egy kicsit, oda hátra a kertbe.
-Jó...de...Mire készülsz?
-Majd meglátod!-kacsintottam.
Nem csak Terától, de még Miától, Nattől és Sadétól is gyanakvó pillantásokat kaptam. Ezek után nem beszéltünk sokat. Az ebéd végén pedig kimentünk a kertbe Keddyvel.
-Figyelj jól...Ez itt-mutattam- a chakra-kontrollálás kézjele. Csináld utánam! Vezesd a chakrádat a kezedbe, és érintsd meg ezt a virágot!
A virág még csak egy bimbó volt, de az érintésemtől kinyílt. Keddy is megpróbálta, és neki az egész növény virágba borult.
-Na tessék! Milyen vakok tanítottak téged, hogy nem vettek észre egy ekkora tehetséget?! Kiváló Sonitate (orvosninja) lennél! Mi volt ez, ha nem a gyógyítás első lépése?!
Keddy szemmel láthatóan nagyon meglepődött. Aztán megölelt.
-Köszönöm Naito, hogy ezt megmutattad!-majd' kiugrott a bőréből, és kis híján megfojtott.
-Keddy...kinyomod belőlem...a szusszt!
-Ó, bocsánat! Anya! Anya, ezt nem fogod elhinni!-kiabált futás közben a lány. A ház felé tartott, egyenesen az édesanyjához.
-Ahhoz képest, hogy 18 éves...-kezdte Nat.
-...elég gyerekesen viselkedik-fejezte be Mia.
-Szerintem-fordult meg Sade, miköben elindult Keddy után-ha megtudnátok, hogy valóra válhatna a legnagyobb álmotok, ti is gyerekesen viselkednétek.
-Hadd örüljön!-mondtam, és én is elindultam befelé-Minden oka megvan rá.
Nem sokkal később mennünk kellett, ezért elbúcsúztunk. Megígértük, hogy majd még jövünk.
-A mai nap utolsó küldetése, hogy megtaláljuk Nirai elveszett kiskutyáját-közöltem a csapattal, miközben a földön futva közeledtünk a Zetino család házához.
-Ki az a Nirai?-kérdezte Nat.
-Nirai Zetino. Konohamaru egyik barátja, ezért ismerem.
-Mármint AZ a Konohamaru?-ért mellém Mia.
-Pontosan. A Hokage unokája.
És kibe botlottunk bele a következő pillanatban? Az emlegetett szamárba.
-Hali Konohamaru!-köszöntem.
-Kellemes délutánt, Tiszteletreméltó unoka!-hajoltak meg egyszerre a Geninek.
-Csőváz Naito! Sziasztok! Naito, de jó, hogy találkoztunk! Niari kutyája eltűnt. Kiment a falu körüli erdőbe, és sehol nem találjuk. Itt egy kép róla. Kicsi, fehér kutyus, és van egy piros kendő a nyakában. Segítenél megkeresni?-könyörgött a kisfiú.
-Ne aggódj, Konohamaru!-vettem el tőle a képet- A küldetésünk megtalálni őt.
-Szuper!-örült meg-Megyek is szólni Nirainak, hogy elindultatok.
-Azt megköszönném. Akkor mi el is indulunk, nem késlekedhetünk. Majd jövünk. Szia Konohamaru!
-Sziasztok!-futott el.
_Viszlát, Tiszteletreméltó unoka!-hajoltak meg újra a Geninjeim.
-Nem Tiszteletreméltó unokának hívnak!-kiabált vissza-Van nevem is: Konohamaru!
Én magamban nevettem, aztán útnak indultunk, ki a faluból.
-Ez lesz az első alkalom, hogy elhagyom a Avarrejteket!-lelkendezett Nat.
-Nekem is!-vágta rá Mia.
Sade nem szólt semmit, csak ment tovább.
"Hm... Szóval Sade már volt kint. Vajon mikor és hogyan?"-gondolkoztam.
Odakint aztán seperc alatt megleltük a kis ebet. Csakhogy valaki mást is találtunk. Vagy inkább...valaki más talált meg minket...
Már épp visszafelé tartottunk, amikor megremegett a föld. Aztán újra. és újra. Nem sokkal később pedig az út távoli részén, a horizonton felbukkant egy kígyószerű lény, és valami volt a fején.
-Ez meg mi a fészkes fene?!-igyekezett Mia megtartani az egyensúlyát a dübörgő talajon.
-Az a lény kidönti a fákat, és a becsapódásoktól rázkódik a talaj-válaszoltam, miközben megharaptam az egyik ujjam, és kézjeleket formáltam-És ez egyenesen Avarrejtek felé tart...Shinobi idézés!-a nyitott tenyeremmel a földre ütöttem. A következő pillanatban három pegazus jelent meg mellettem.
-Mi a...-hüledezett Nat.
-Caroline, fogjátok a Genineket, és helyezzétek őket biztonságba!-fordultam oda kettőhöz.
-Vettem-kacsintott a pej, Caroline. Kérdés nélkül felkapta Sadét, aki a kiskutyát fogta-Te hozd a másik kettőt Tsukikari!
-Oké- a fekete felvette Miát és Natet, aztán felrepültek velük.
-Irai-fordultam a harmadikhoz-Repülj Avarrejtekbe, és hívj erősítést!
-Máris-és már szállt is fel.
Közben a kígyó a fején azzal a valamivel odaért a közelembe, és arrébb kellet ugranom néhány kidőlő fa elől. Aztán közvetlen előttem megállt.
-Naito-szólalt meg egy ismerős hang-Sosem gondoltam volna, hogy újra találkozunk...
-Adesame!-ismertem fel. Ő állt a kígyó fején. A szörny pedig nem volt más, mint a kígyók vezére...Manda.
Amire sosem gondolnál...
Nincs hozzászólás.
